Miért, egy nő nem ér annyit ? 

Budapest, 2013. október 24.

Miért nem becsüljük meg a nőket a mai világban ? Senki ne ijedjen meg, nem vagyok feminista. Nem vagyok szélsőséges emancipáció párti. Szerintem mindenki annyit ér, amennyire ember tud lenni, legyen az nő vagy férfi.

Persze léteznek a világban női és férfi szerepek, amik nagyon is fontosak, hogy a helyükön legyenek és, hogy megéljük a mai világban őket. Ha ezt nem tesszük, akkor nagyon felborul a világképünk, az énképünk és idővel a teljes társadalmunk.

A Férfiak képviselik az erőt, nekik kell megteremteniük a család és a közvetlen környezet biztonságát, jelentsen ez bármit is az adott világban. Van, ahol az anyagi biztonságot kell, van ahol fizikális erőre van szükség a család védelmére.

A Nők a család motorjai. Ők szülnek, ők nevelik a gyerekeket, ugyanakkor ők a lelki támogatói is a családnak.

Ha azonban kilépünk a szűk családi körből, mind emberekké válunk. A mai társadalomban, legalább is itt Európában, Közép-Európában, mindenki dolgozik, mindenki végez háztartási vagy ház körüli munkát és mindenki sportol. Itt már emberek vagyunk, egyének.

El is érkeztünk a témámhoz a sporthoz. A sportban is egyének vagyunk, akik meghatározott körülmények köz9tt adunk le fizikai teljesítményt. Ez a fizikai teljesítő képesség azonban behatárolt, mégpedig nemenként igen csak különbözőképpen, ezért is hirdetünk a asportban női és férfi győzteseket külön-külön.
Vannak sportágak, ahol a fizikum nagyon meghatározza a teljesítményt. Ezek az erő és az állóképességi sportok. Egy hosszútávú állóképességi sportban soha nem fog a férfi és a női nem egymással versengeni, hiszen a nőknek genetikailag kisebb a VO2 max-uk, az erejük, kevesebb az izomzatuk, kisebb a tüdő kapacitásuk. A hormonháztartásuk miatt kevesebb vörösvértestük képződik megadott idő és terhelés alatt és még sorolhatnánk. Vannak olyan sportágak, ahol ezeket figyelembe is veszik. Pl. az öttusában a nők kevesebbet úsznak és kevesebbet futnak, a női kerékpárban rövidebbek a távok, amit a nőknek meg kell tenniük. Azonban vannak olyan sportok, ahol a  nőknek ugyan olyan távot kell teljesíteni, mint a férfiaknak, ugyan olyan körülmények között.

Itt a nők nagyobb teljesítményt adnak le, mint a férfiak. Egy Ironman versenyen a nők ugyan abban az időben, ugyan azon a pályán mennek végig. A győztes női és a győztes férfi ideje között általában 1 óra  a különbség. A limit idő ugyan az, nincs külön női és férfi limit idő. Itt tehát a nők genetikailag már kb. 1 óra hátrányt szenvednek. De talán rossz szó erre a "szenvednek", mert a nők igen is büszkék erre és nem szeretnék, ha nekik rövidebb távot jelölnének ki, vagy a limit idejüket meghosszabbítanák. Szerintem a nők bőven örülnének annak, ha jobban megbecsülnék őket.

Sok versenyrendezőtől hallottam már, hogy nem érti miért nem nevez több nő a versenyre, miért indulnak ilyen kis arányban a nők egy Ironman versenyen?

Nekik ajánlanám figyelmükbe a következőket. A nők sokszor annak is örülnének, ha az eredménylistában megelőzhetnék a  férfiakat, magyarul elsőnek a női lista kerülne kiírásra , majd ezt követően a férfi. Az eredményhirdetésnél a nőket szólítanák előbb, hiszen ezzel megtiszteljük őket, hogy a kemény férfias világban, ilyen szépen helytálltak. Női befutóról ne feledkezzünk meg, főleg, ha a győztesről van szó. Ez egy kemény téma. A versenyen mindenki lélegzet visszafojtva várja az első célba érkezőt, aki rendszerint férfi, a fent említett okok miatt. Általában a női győztes már a férfi élmezőny sűrűjében fut be, messze kisebb figyelmet kapva így, ami részbe érthető, hiszen előtte már jó néhányan áthaladtak a célkapun. Egy ügyes versenyrendező azonban kiemelt figyelmet tud fordítani erre az apróságra, ami nagyban hozzájárul a nők megbecsüléshez egy sportágon belül. Sőt akár minden egyes női befutót vagy célba érkezőt is lehet kitüntetett figyelemmel fogadni, amire volt már példa Magyarországon és nagyon jó is esett hölgytársainknak, hozadékul, meg is nőtt a női nevezők száma. Nagyon fontos lenne, hogy a női győztes és a dobogósok ugyan olyan díjazásban részesüljön, mint a férfiak. Hiszen ugyanolyan, sőt a fent leírtak alapján még nagyobb teljesítményt is adott le, mint férfi társaik, miért díjaznánk őket kevésbé????

Kedves férfi társaink! Egyszer gondolkodjanak el ezeken a sorokon! Nehéz megérteni, hiszen sosem tudunk egymás bőrébe bújni, de talán, aki szeretné, megpróbálhatja.

Még egy gondolat a végére. Míg a férfiaknak nem dolguk, nem kötelességük a mai világban gyerek szülni, nevelni, addig a nők ezt megteszik és sokszor emellett sportolnak, akár világszínvonalon is. Becsüljék meg őket! Ha apróságokkal, apró figyelmességekkel is, de tegyék meg!      

Egyre kevesebb embert ismerek, akinek volt gyerekszobája

Avagy mi illik és mi nem illik.
Budapest, 2013.október 23.

Minap hivatalos voltam egy szakmai prezentációra. A helyszín egy belvárosi étterem. A meghívó nagyon elegáns volt és a téma is érdekesnek ígérkezett, úgy gondoltam ha már megtiszteltek azzal, hogy meghívnak egy ilyen jellegű eseményre, nem mondhatok nemet.
Nekem pont munkaidőbe vágott az időpont, de szerencsére a főnöknőm előzékenysége miatt sikerült megoldanunk, hogy egy munkaidő cserével részt tudjak venni az eseményen.

A meghívón 17:30 perces kezdés állt. Rengeteg napi teendőt kellet bepasszíroznom a délelőttbe és a kora délutánba, így kissé roham tempóban, de a megjelölt időpont előtt 10 perccel megérkeztem a helyszínre.

Döbbenten tapasztaltam, hogy a meghívottak részéről majdnem elsőként érkeztem. 1-2 embert láttam még csak lézengeni az asztalok között. Belépve a terembe a főszervező kedvesen fogadott. Köszöntünk egymásnak. Majd az asztalok irányába fordultam és az ismeretleneknek kezet nyújtva bemutatkoztam. Kölcsönösen köszöntünk egymásnak. Odaköszöntem az ismert kollégáknak és egy ismerős mellett helyet foglaltam. beszélgetni kezdtünk.

Lassan érkeztek a meghívottak. Szinte mindenkit ismertem személyesen. Ami azonban feltűnt, hogy szinte senki sem jött oda köszönni. Nem ültem fő helyen, de eldugott helyen sem. Egy idő után kezdett kínossá válni a helyzet. A terem lassan megtelt ismerősökkel, akik mintha mind elfelejtettek volna köszönni. De nem csak nekem, egymásnak is. Főleg férfiak érkeztek, így még jobban kezdett bosszantani a dolog. Nő vagyok, előbb érkeztem, mégsem köszön senki. Talán nem vesznek észre?
DE ebben a pillanatban ezt meg is cáfolta egy szintén régi ismerős, aki széles mosollyal lépett be az ajtón és mindenkit egyesével köszöntött, hozzám is odajött, kaptam tőle két puszit, hiszen több, mint 20 éve ismerjük egymást. Váltottunk 1-2 szót.
Az előadás kezdése csúszott, mivel vártunk még néhány vendéget, így volt időm kicsit körbenézni. A szemem összeakadt az ismerősökkel. Néhányan hirtelen elkapták a tekintetüket, néhányan csodálkozva vagy tanácstalanul néztek rá - gondolom ők is rájöttek, hogy valamit elfelejtettek - néhányan feltalálták magukat és biccentettek. Hogy feloldjam a kínos szituációt, én kezdtem körbejárni az ismerősöket, odaköszöntem, érdeklődtem, hogy vannak, de közben végig azon töprengtem, hogy én lettem ennyire rigolyás vagy netán kimentek az alap udvariassági szabályok a divatból???
Az előadás végeztével még néhány ismerőssel összebiccentettünk, de én kezdem magam elég rosszul érezni. Lehet, hogy nem szeretnék ilyen társasághoz tartozni, akiknek láthatóan nem igen volt gyerek szobájuk. Szerencsére bejött egy telefonhívás. Az egyik páciensem rosszul lett, így távozni kényszerültem.
Nem bántam.
Én azért maradnék a jól bevált etikett és udvariassági szabályoknál. Ha belépek valahova köszönök, Először a hölgyeknek. Idősebbektől kezdve  fiatalok felé, majd az uraknak. Akikkel még nem találkoztam azoknak kezet nyújtva bemutatkoznék.
Szerintem így illik!